Fodor Gergő Szántón folytatja

2017.07.25.
Zagyvaszántói SE

A mindössze 22 éves játékos Zagyvaszántón folytatja.

"Pofátlanul fiatal játékost igazoltunk" rovatunk sokadik része következhetne, de mivel nem akarunk mindig ezzel a szöveggel élni, így csak röviden, de tömören megjegyeznénk: Szántón folytatja Fodor Gergő.

A mindössze 22 éves játékos (OMG, akkor született, amikor Baggio kilőtte az olaszok vb-győzelmét Brazíliából) - és egyben szántói nevelés - az évek során folyamatosan "ingázott" Zagyvaszántó és Lőrinci között. Reméljük, hogy ezúttal még hosszabb távra tervez nálunk.

A szélen és a támadó szekcióban is bevethető játékos elmondta: az elmúlt két szezonja nem sikerült túl fényesre Lőrincin, ahol sokat ki kellett hagynia betegségek, valamint sérülések miatt. Az előttünk álló szezon kapcsán hozzátette: reméli, hogy sérülés, valamint betegés nélkül végig tudja majd játszani.

Fodor megjegyezte: nagyon sokat vár ettől a szezontól.

Társadalmi munka keretében újul meg a sporttelep

2017.07.24.
Zagyvaszántói SE

A hétvégén társadalmi munka keretében kezdődött el egy hosszan tartó felújítási munkafolyamat első fázisa.

Ennek keretében játékosok, sportvezetők, támogatók, valamint elnökségi tagok részvételével új színt kaptak a korlátok, a kerítések, valamint eltűnt az évek óta parlagon heverő sitthalmaz is.

Folytatás következik!

Mega: Comeback

2017.07.21.
Zagyvaszántói SE

A 28 éves kapus a Hatvan Lokomotívtól igazolt vissza Szántóra.

Visszatért Zagyvaszántóra a 28 éves kapus. Mega korábban a Hatvan Lokomotívban, illetve az Iklad csapatában védett.

Az első edzést követően lapunknak azt nyilatkozta, olyan érzés van benne, "mintha itthon lenne" Szántón, hiszen hét év kihagyást követően itt kezdett el újra futballozni. Megjegyezte: jó látni egy ilyen lelkes csapatot, akik már most, az edzésen is egymásért küzdenek. Zárásképp elmondta: megtiszteltetés számára, hogy a szántóiak megkeresték és ideigazolhatott.

Mi ehhez csak annyit fűznénk hozzá: üdv újra itthon!

Edzőmeccsek a láthatáron

2017.07.21.
Zagyvaszántói SE

Ahogyan azt Gyöngyösi Misi korábban beharangozta, a nyári felkészülés során négy edzőmérkőzés vár a felnőtt csapatra.

07.29. 16:30 - Zagyvaszántó SE - UTE Legendák

07.30. 16:00 - Zagyvaszántó SE - Zsámbok

08.05. 17:00 - Zagyvaszántó SE - Gyöngyöshalász

08.12. 16:30 - Zagyvaszántó SE - GYAK U19

Gálamérkőzés UTE Legendákkal

2017.07.13.
Zagyvaszántói SE

Nem akármilyen mérkőzésre kerül sor július 29-én szombaton 16 óra 30 perctől Zagyvaszántón, ugyanis az UTE Legendái csapnak össze a Zagyvaszántó SE felnőtt csapatával és pár, erre az alkalomra mezt húzó öregfiúval.

2017. július 29-én 16 óra 30 perctől igazi futballcsemegét láthatnak azok, akik kilátogatnak a Zagyvaszántó SE Sporttelepére, hiszen a szántói felnőtt csapat - kiegészülve néhány helyi legendával - játszik egy gálameccset az Újpest Legendáival. Minden bizonnyal pályára lép ellenünk Koszta, Véber, Szlezák, Tamási, Urbán Erős, Katona, Jurácsik, Rostás valamint Tóth is.

A mérkőzést megelőzően fellép Szabó Bence, a Kismenők tehetségkutató verseny győztese is. A meccs szünetében tizenegyes rúgó verseny lesz, melyre a nevezési díj 200 forint, jelentkezni pedig a helyszínen lehet nevezési sorrendben, maximum 20 főnek. A győztes egy dedikált Újpest mezt kap ajándékba.

De ezen felül lesz UTE fanshop is, úgyhogy ha akad egy-két UTE drukker a környéken, az most feltankolhatja magát szurkolói kegytárgyakkal.

A Gálamérkőzésre a belépő 500 forint. Bérleteseknek a belépés ingyenes.

A mérkőzésből befolyt összeg a Zagyvaszántó Sport Egyesület létesítményfejlesztésére fordítjuk.

Az esemény Facebook-oldala: https://www.facebook.com/events/1804414309889008

Kezdődik a felkészülés

2017.07.10.
Zagyvaszántói SE

Július 11-én kezdi meg felkészülését a felnőtt csapat.

Felnőtt csapatunk július 11-én, kedden kezdi meg a felkészülést a 2017/2017-as szezonra.

A csapat heti két edzéssel, valamint három edzőmeccsel (július 29., augusztus 5., augusztus 12.) készül a szezonra. Megjegyezte: a külföldi edzőtábor idén még elmarad. Gyöngyösi ezek közül külön kiemelte a július 29-i dátumot, hiszen felnőtt csapatunk (kiegészülve egy-két korábbi játékossal), az UTE Legendáit fogja fogadni egy gálamérkőzés keretein beül.

A játékosállomány kapcsán nagyra értékelte, hogy a meglévő húszas keretből még senki nem igazolt, ami jól mutatja: jól érzik magukat a játékosok Szánton.

Az újonnan érkezők kapcsán megjegyezte: reméli, hogy egy egészséges versenyszellem fog kialakulni csapaton belül és, hogy minél eredményesebb lesz a csapat a bajnokságban.

Zárásként elmondta, hogy az új vezetőség, illetve az új elnök személye is megad mindenfajta segítséget a csapatnak.

Gyöngyöstarjánból érkezett csatár

2017.07.07.
Zagyvaszántói SE

Kovács Zoltán a kiesett megye egyes csapatból igazolt Zagyvaszántóra.

Zagyvaszántón folytatja pályafutását a 23 éves csatár. Kovács Zoltán korábban megfordult a Petőfibánya, az Apc, a Lőrinci és a Gyöngyöstarján csapatában. Az MLSZ Adatbankja szerint Kovács 276 mérkőzésből 196 alkalommal volt kezdő, 60 alkalommal csereként állt be és mindössze 20 olyan mérkőzés volt, amikor nem kapott játéklehetőséget. Összesen 85 gólt szerzett.

"Ismerek egy-két játékost Szántóról és elég jó a közeg" - nyilatkozta lapunknak a fiatal csatár, akinek nem titkolt célja, hogy a következő szezonban minél több góllal, gólpasszal segítse a csapatot, hogy az - reményei szerint - minél jobb helyezést érjen el a bajnokság végén.

Jegyeket, bérleteket!

2017.07.07.
Zagyvaszántói SE

A klub történetében először van lehetőség arra, hogy szurkolóink, valamint támogatóink éves bérletet vásároljanak.

Mérföldkőhöz érkezett az egyesület, hiszen a klub történetében először van arra lehetőség, hogy szurkolóink, valamint támogatóink éves bérletet vásárolhassanak.

Az éves bérlet a 2017/2018-as szezon összes hazai mérkőzésére (edzőmérkőzések, Bozsik, U16, U19, felnőtt) érvényes, melynek ára 5 000 forint.

Természetesen továbbra is lesz lehetőség a helyszínen, a mérkőzést megelőzően jegyet vásárolni, melynek ára továbbra is 500 forint marad.

A bérletek mérkőzésnapokon válthatóak.

Szántón folytatja Gyetvai

2017.07.06.
Zagyvaszántói SE

Az apci védő Zagyvaszántón folytatja!

Ismét egy fiatal, mindössze 24 éves védővel erősítettük meg a felnőtt keretet Gyetvai Norbi személyében, aki az apci nevelőegyesületét hagyta ott, hogy Zagyvaszántón rúgja a bőrt.

Az MLSZ Adatbankja szerint Gyetvai 281 mérkőzésből 215 alkalommal volt kezdő, 48 alkalommal pedig becserélték. Ez azt jelenti, hogy mindössze 18 alkalommal nem tudott pályára lépni. Védőként 49 gól fűződik a nevéhez.

Blogunknak nyilatkozva Gyetvai elmondta, igazolásának nem titkolt célja volt, hogy egy új közösségben új célokat és új kihívásokat tűzzön ki maga elé és a következő szezonban egy minél "rangosabb" eredményt érjen el a szántóiakkal.

Hozzátette: saját magától csak és kizárólag a maximális teljesítményt várja el, hogy minél hamarabb elfogadtassa magát a klubbal, a szurkolókkal, a játékostársakkal és "párban érkezett társával", Kovács Zoltánnal is (nevet).

Hajrá Gyetvai, Hajrá Szántó!

Boldog születésnapot, Krisz!

2017.07.05.
Zagyvaszántói SE

Ma ünnepli 26. születésnapját a Zagyvaszántó Sport Egyesület középpályása, Juhász Krisztián! Isten éltesse sokáig!

Minden jog fenntartva.

Ezeket a cikkeket olvastad már?